Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Légy önmagad a szeretetben

Minden embernek szüksége van a szeretetre, de mindenki másképpen éli meg azt, hiszen más Lélek szinten van. Másképp tud adni és befogadni.
Tiszteletben kell tartani, hogy mindenki más szeretet szintet tud megélni, mert mindenkinek csak annyit tudsz adni, amennyire befogadó a másik.
Élj nyitott szívvel és áraszd azt ami benned lakozik, mert lehet valakinek pont a te szereteted fogja a legtöbbet jelenteni. Add azt amit szeretnél, ami te vagy, és a másik lélek annyit fog elvenni belőle, amennyit a szíve megenged. Mert adott pillanatban valakinek ez igazi kincs lesz.
Van akinek egy kedves szó jelenti a segítséget, netán egy szívből jövő ölelés megmelengeti a szívét, vagy egy csendes hallgatásban nagyobb erőt kaphat bárminél, illetve egy kimondott szó is megváltoztathat mindent.
Apró dolgok amik szívből jönnek megmenthetik egy ember életét. Nem tudhatod hogy az emberek akikkel találkozol nap mint nap, milyen problémákkal küzdenek, ezét ha nyitott szívvel jársz és sugárzod a szeretetedet, már azzal is sokat segíthetsz nekik, hiszen a szeretet energiája szavak nélkül is áramlik a lelkek között.

Henriel

17820929_1841601862724081_1265483184_n.jpg