Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Apa támogató ereje a Szülés pillanatában

A nő életének egyik legkülönlegesebb szakasza, amikor áldott állapotban szíve alatt hordja szerelmének gyümölcsét, és átélheti a szülés pillanatát. Az Áldott állapotban lévő nőt különleges szeretettel és gyengédséggel kell körbefonni.
A leendő apukák mélységes szeretete, türelme és odafigyelése a legnagyobb támasza a szülés pillanataiban. A szavak nélküli tettek, mint a bátorító csók a homlokra, egy pillantás, egy erős kéz fogása, amelyből árad a szeretet, mind meghitt és emlékezetes pillanatokat adnak a papának és mamának, és a megszülető kisbabának egyaránt.
Oly nehéz az út a kis csöppségnek míg átküzdi magát a szülőcsatornán, és megláthatja a fényt, hogy megérkezett egy új és idegen világba. Nincs csodálatosabb, mint amikor az apukák szeretetükkel támogatják babájuk megszületését, hiszen minden amit a mamáért tesznek, azt a baba is ugyanúgy érzi.
Higgyétek el drága apukák, hogy szükség van a jelenlétetekre, és nem kell haszontalannak éreznetek magatokat, hiszen a szeretetben van a legnagyobb erő, és azzal hogy ott vagytok, a legnagyobb dolgokat viszitek véghez, mert a szeretet a csendben is áramlik ugyanúgy, és a baba érezni fogja azt, ahogyan az édesapja a legnagyobb szeretettel várja őt!

Henriel

17141786.jpg